2012. június 6., szerda

SAJTKRÉM HÁZILAG


Mit is kezdjen az ember, ha ajándékba kap 10 kilónyi joghurtot. Első körben megretten, hogy „uram-atyám mi a fityfenét kezdjek én ennyivel”, aztán eszébe jut, hogy vannak kedves szomszédjai, és adományoz nekik pár kilót. Igen ám, de még mindig legalább 5-6 kiló marad neki is. Így nekiáll, gondolkodik, hogy hogyan tovább, majd kipattan a fejéből az isteni szikra és elkezd sajtot, édességet gyártani, és hipp-hopp már el is tűnik a joghurt.
az "akasztásos" módszer
Én is így tettem. A sajtkrém készítéséhez időre, és kellő mennyiségű tejfölre vagy éppen joghurtra van szükség elsősorban. Legalább 2-3 kilónyi joghurtot becsomagoltam egy pelenkába, majd felakasztottam, hogy saját súlyánál fogva szép lassan kicsöpögjön belőle a savó.


36 óra után így néz ki
Így hagytam kb. 36 órát, majd leszedtem, kicsomagoltam és megfűszereztem – só, bors, fokhagyma, újhagyma, bazsalikom, rozmaring, de mehet bele bármi amit szeret a család.


Ezek után – mivel már sokkal kisebb átmérővel rendelkezett mint korábban – a pelenkát egyel kisebb méretre hajtottam, majd a szűrőbe raktam, a szűrőt pedig egy fazékba. Nehezékként rátettem egy négy literes, rizzsel teli befőttesüveget, és ment a hűtőbe újabb 36 órára. (a szűrőben lévő, pelenkába csomagolt anyagra parafát helyeztem - amit alátétnek használok - és úgy került rá az üveg, mert  így jobban eloszlik a súly.)

"nyomáspróba" 36 órára

 A végeredmény önmagáért beszélt

2 megjegyzés:

  1. Fincsi lett, bár én egy "kicsit nagyon" fokhagymásnak ítéltem, a család szerint viszont tökéletes volt.

    VálaszTörlés